Sárkányok Lovagjai 2
Az ellenállás
3.fejezet
*2 héttel később Vadász szökése után*
Hablaty egy cellába záratott, Viharfelhővel.Nagyon dühösek voltunk mindketten, s ezért szét is váltunk Kőfejjel.
Éjjel-nappal azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék kiszabadulni,de hiába, szinte valaki mindig ott volt az ajtónál.Viszont egy nap Rock lépett be, teljesen meglepett,hisz egy jó ideje nem láttam őt.Majd beszélgetni kezdtünk.
-Vadász,tudom hogy nagyon dühös vagy,de...Meg kell értened.
-Én bíztam benned Rock! -Szóltam rá határozottan,de hiába ismerem már egy jó ideje.Nem rezdül meg az ilyentől.
-Vadász, az őrületbe kergeted magad ezzel! Szerintem jól tudod hogy nem él!
-Még te is ellenem fordulsz?!
-Nem,én csak...én csak azt akarom, hogy elfelejtsd őt! -Síri csöndben néztük egymást,de nekem már rég betelt a pohár.
-Igen? ...Szóval így állunk? A LEGJOBB BARÁTOM azt akarja hogy elfelejtsem...a bátyám. -Rock aggódva nézett, majd nagy levegőt véve folytatta-
-Ha őszinte akarok lenni,akkor igen.Az őrülete fogod magad kergetni! Ideje lenne felnőnöd ...Vadász. -Majd azzal a lendülettel ahogy bejött,ki is ment.Egy szót sem szóltunk egymáshoz.Majd megörültem,annyira dühös és csalódott voltam hogy nem bírtam magammal.A ketrec oldalához vágtam magam csak azért, hogy ne sírjam el magam.Csak össze kuporodva ültem, Viharfelhővel szemben, a hajamat tépve a dühtől.Persze ő oda jött,megszagolt majd egyből mellém is feküdt úgy hogy át tudjon ölelni.
Dorombolva próbált nyugtatni,ami sikerült is.Simogatni kezdtem a fejét,amitől ő jobban dorombolt.Megnyugodtam,de még mindig csalódott voltam.
Nagyokat sóhajtva néztem fel,lépteket hallottam,s akkor előkerült Astrid is.Szomorúan nézett rám,egy tál volt a kezében.Be csúsztatta a rácsok alatt,teli volt kenyérrel meg egy kis sült hallal majd leült a ráccsal szemben s lesütött szemekkel nézett.
-Én annyira sajnálom Vadász...Tudom, hogy ez nehéz neked,de ezt érted tesszük!
-Nem...egyáltalán nem értem teszitek! -Szóltam oda,teljesen megmakacsolva magam,mint egy gyerek.Még a tálhoz sem nyúltam hozzá.
-Vadász kérlek! Senki sem akarja ezt tenni veled! Sem Hablaty,se Valka még Fafej sem akarja! Kérlek...
-Nem! Ti csak azt akarjátok, hogy végleg a ti szolgátok legyek! Sosem akartam veletek maradni, sőt nem is akartam össze törni Kőfej szívét azzal, hogy szeretem! BÁRCSAK SOSE TALÁLKOZTAM VOLNA VELETEK!!!
A végére teljesen elvesztettem az eszemet.Üvöltöttem mint egy veszett vaddisznó, Astrid arcába e közben meg a rácsot rángattam.
Astrid meg sem bírt szólalni,majd nagyot nyelt,s komoran rám nézett.Mikor feleszméltem az őrületből,megbántam még azt is, hogy megszülettem.
-Akkor,menj...ha így gondolod akkor menj el.Senkinek sem fogsz hiányozni!
-A...Astrid...
-Cs-csak menj el!
Kis topogásokat hallottunk,majd a kis Farkasszem nézett ránk az egyik oszlop mögül.Láttam az arcán hogy összetört teljesen.
-M...Mama?~ m...Miért üvöjtöztök?
Hablaty egy cellába záratott, Viharfelhővel.Nagyon dühösek voltunk mindketten, s ezért szét is váltunk Kőfejjel.
Éjjel-nappal azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnék kiszabadulni,de hiába, szinte valaki mindig ott volt az ajtónál.Viszont egy nap Rock lépett be, teljesen meglepett,hisz egy jó ideje nem láttam őt.Majd beszélgetni kezdtünk.
-Vadász,tudom hogy nagyon dühös vagy,de...Meg kell értened.
-Én bíztam benned Rock! -Szóltam rá határozottan,de hiába ismerem már egy jó ideje.Nem rezdül meg az ilyentől.
-Vadász, az őrületbe kergeted magad ezzel! Szerintem jól tudod hogy nem él!
-Még te is ellenem fordulsz?!
-Nem,én csak...én csak azt akarom, hogy elfelejtsd őt! -Síri csöndben néztük egymást,de nekem már rég betelt a pohár.
-Igen? ...Szóval így állunk? A LEGJOBB BARÁTOM azt akarja hogy elfelejtsem...a bátyám. -Rock aggódva nézett, majd nagy levegőt véve folytatta-
-Ha őszinte akarok lenni,akkor igen.Az őrülete fogod magad kergetni! Ideje lenne felnőnöd ...Vadász. -Majd azzal a lendülettel ahogy bejött,ki is ment.Egy szót sem szóltunk egymáshoz.Majd megörültem,annyira dühös és csalódott voltam hogy nem bírtam magammal.A ketrec oldalához vágtam magam csak azért, hogy ne sírjam el magam.Csak össze kuporodva ültem, Viharfelhővel szemben, a hajamat tépve a dühtől.Persze ő oda jött,megszagolt majd egyből mellém is feküdt úgy hogy át tudjon ölelni.
Dorombolva próbált nyugtatni,ami sikerült is.Simogatni kezdtem a fejét,amitől ő jobban dorombolt.Megnyugodtam,de még mindig csalódott voltam.
Nagyokat sóhajtva néztem fel,lépteket hallottam,s akkor előkerült Astrid is.Szomorúan nézett rám,egy tál volt a kezében.Be csúsztatta a rácsok alatt,teli volt kenyérrel meg egy kis sült hallal majd leült a ráccsal szemben s lesütött szemekkel nézett.
-Én annyira sajnálom Vadász...Tudom, hogy ez nehéz neked,de ezt érted tesszük!
-Nem...egyáltalán nem értem teszitek! -Szóltam oda,teljesen megmakacsolva magam,mint egy gyerek.Még a tálhoz sem nyúltam hozzá.
-Vadász kérlek! Senki sem akarja ezt tenni veled! Sem Hablaty,se Valka még Fafej sem akarja! Kérlek...
-Nem! Ti csak azt akarjátok, hogy végleg a ti szolgátok legyek! Sosem akartam veletek maradni, sőt nem is akartam össze törni Kőfej szívét azzal, hogy szeretem! BÁRCSAK SOSE TALÁLKOZTAM VOLNA VELETEK!!!
A végére teljesen elvesztettem az eszemet.Üvöltöttem mint egy veszett vaddisznó, Astrid arcába e közben meg a rácsot rángattam.
-Akkor,menj...ha így gondolod akkor menj el.Senkinek sem fogsz hiányozni!
-A...Astrid...
-Cs-csak menj el!
Kis topogásokat hallottunk,majd a kis Farkasszem nézett ránk az egyik oszlop mögül.Láttam az arcán hogy összetört teljesen.
-M...Mama?~ m...Miért üvöjtöztök?
Folytatjuk...
