Farkasszem tipegve totyogott be kicsit könnyes szemekkel,megszeppenve.Astrid egyből felkapta őt s nyugtatni próbálta.Én csak nagy levegőt vettem,s csak akkor vettem észre, hogy nyitva van a zár.Óvatosan kiléptem s utánam egyből jött Viharfelhő.Astrid lassan hátra nézett Farkassal együtt.
-Menj csak...senkinek nem fogok szólni,hogy elmentél. -A fiatal anyukán már látszott, hogy teljesen feladta a harcot.Rosszul éreztem magam,mint....mint egy ellenség.
-Astrid...kérlek ne haragudj.Nem ....így akartam,nem ezt akartam hogy legyen.
-Csak menj.Jobb lesz így mindenkinek! -Nagyot nyeltem,lehajtott fejjel felültem Viharra s el ballagva mellettük,elrepültünk.Azt sem tudtam merre mentünk,de rettenően rosszul éreztem magam.
Erős nyomást éreztem a mellkasomon,szédültem s alig kaptam levegőt.Nagyon rossz volt s semmit nem tudtam tenni ellene.Egy kis idő után befelhősödött de nem törődtünk vele.Úgy gondoltam hogy ha alszok egy keveset akkor elmúlik ez a tűrhetetlen fájdalom.Nos,nem bántam meg.
Csak arra ébredek, hogy Viharfelhő nagyban dorombol nekem s nyalogatja az arcom gyengéden.Elsőként nem értettem majd felriadva néztem körül.Egy fa házikóban voltam,olyan ismerős volt.Lassan felálltam,olyan fura volt minden...Apró fehér porok szálltak fel hirtelen.
Viharfelhő is eltűnt,mintha nem is lett volna ott.Az ajtó felé közelítettem,egyre jobban remegtem nem is tudtam miért.De mikor elértem az ajtót egyből kinyílt, valaki más nyitotta ki.
Majd össze estem.Két hatalmas kar tartott meg a derekamnál.Nem bírtam magammal,bőgtem ahogy csak egy gyerek.A két kar szorosan magához ölelt.Apa volt az...
Majd másik két kar átkarolt hátulról,azt hittem megőrülök.Hangosan szipogtam s sírtam,azt gondoltam hogy álom de nem....nem az volt.
-Most már pihenhetsz öcskös...-Szólt halkan a bátyám ahogy megsimogatta a fejem.Teljesen elgyengültem s e mellett megnyugodtam.
-Thor szerelmére....Apa,testvérem....H-hogy lehet ez? -Kérdeztem fülig érő mosollyal.Ők is mosolyogtak,s akkor csak egy kis kezet éreztem a vállamon.Lassan leültünk együtt s akkor megláttam.Anyám volt az.
-Pihenned kell kicsi fiam! -Szólt oda anya, mind átöleltük egymást.
Biztonságban éreztem magam
Jó volt biztonságban lenni
A családommal
Örökre
A családom karjában elálmosodtam,de úgy megrémültem.Olyan rossz érzés kapott el újra.Próbáltam felállni de nem engedtek.
-Hova akarsz menni,öcskös?
-Miért akarsz elmenni? -Kérdezték tőlem folyamatosan.úgy remegtem,s féltem is.
-Nem tudom...m-mennem kell.Olyan rosszul érzem magam...
-Maradj csak,kicsi Tatuo...Kicsikém. -Súgta anya.Nem is akartam ezek után megmozdulni viszont egyre álmosabb lettem.Szépen...Lassan lehunytam a szemem,s jó melegben éreztem magam.
Mindennek vége volt.Nyugodtam tudtam aludni...örökre.
*Köszönöm hogy elolvastad ezt a két évadot!!!
Minden kedves olvasómnak köszönöm a támogatást s a hozzáfűzéseket amiket kaptam,itt és Facebookon!
A sorozatnak sajnos vagy nem sajnos vége van.Remélem tetszett nektek :)
KÖSZÖNÖM!!!*
