Sárkányok Lovagjai 2 - 2.fejezet 1.rész : Váratlan menekülés

Sárkányok Lovagjai 2

Váratlan menekülés

2.fejezet

Viharfelhő nyerge csak ott feküdt előttem,megtépve, koszosan.Meg sem tudtam szólalni,csak az idegenre nézve szólaltam meg.

-Nem....Nem lehet! -Ordítottam rá,de ő csak vigyorogva hátrált.

-De igen,ennyi volt annak a "hűséges" sárkányodnak! -Nevetve állt szét tárt karokkal,dühömbe csak neki vágtam a pajzsot majd felkaptam egy kardot,és azzal is neki rontottam.Persze védte magát,Kis kard forgató csatába kezdtünk,hiába küzdtem,ő nyert.Ki lökte a kezemből a kardot és engem is el lökött.A földön ülve,mérgesen néztem rá,ahogy a kard végét a nyakamhoz szorította.

-Szerintem jobb ha nyugton maradsz,kis mitugrálsz! -Szólt hozzám vigyorogva. -Örülj hogy te életben maradtál! -Majd azzal a lendülettel meg vágta az arcom.Jó nagy vágást tett,folyt belőle a vér is.Kicsit félni kezdtem,tehetetlenül ültem előtte,azzal a tudattal hogy Vihar sem tud már megvédeni...

S akkor hirtelen egy Goldcrusher tört be az arénába.Elém állva arany kristályt fújt az idegen elé hogy elijessze,sikerült is,kirohant az arénából de a többi viking fent ordibált.Felkaptam Vihar nyergét és ráültem a Goldcrusher hátára.Jól ismert mert nem rettent meg,rámutattam a siklóra,majd felszállva felkapta a siklót és azzal a lendülettel ki repültünk.Kicsit messzebb csak vissza néztem,nagy aréna volt,a környékén teli hadihajókkal.Nagyot nyelve mutattam a sárkánynak hogy merre menjünk,a szívem teljesen ketté tör,sőt ici-pici darabokra tört,hogy ott kellet hagynom azt a helyet.

Mikor haza értünk,leszálltam a Goldcrusher-ről,Hablatyék egyből észre vettek és oda rohanva ő ölelt meg legelsőnek.

-Hála Thornak hogy élsz! Vadász mi történt?! -Aggódva de mosolyogva fogta meg a vállaim.Egy szót nem tudtam mondani,csak Vihar nyergét néztem.majd halkan súgtam neki.

-Vissza kell mennem...Viharért...-Hablaty se mosolygott sokáig,látta a nyergét,majd újra megölelt.

-Tudom milyen érzés...Vissza fogunk érte menni,minket,vikingeket,nem lehet megállítani! -Megöleltem félkézzel,és akkor már láttam a többieket.Senki sem mosolygott,még Takonypóc sem.

Nem tudtam meg mozdulni sem,Hablaty lassan elengedett, és segítve nekem a házamhoz vezetett.Viharbogár,Kampó de még Felhőugró és Fogatlan is nézett minket.

Miután beértünk a házba,leültem az ágyra és a nyerget öleltem szorosan.Mindenki más az ajtóban állt,Hablaty előttem,és a vállamat fogta.

-Minden rendben lesz,ígérem! -Próbált megnyugtatni,de csak arra tudtam gondolni,hogy Viharfelhő meghalt.Majd halkan kisétált,kicsit ki zavarta a többieket.

-Ha bármi kell,szólj nyugodtan...-Halkan mosolyogva szólt Valka majd becsukta az ajtót.Próbáltam vissza tartani a sírást,közben eldőltem az ágyon a nyerget szorongatva.

Másnap fáradtan,és kimerülten keltem fel.Mikor kinyitottam az ajtót Fogatlan állt ott.Köztünk pedig egy halom hal.

A fejét a hal felé emelgette,majd felém tolt egy keveset.Ő se tűnt boldognak.Letérdelve meg simogattam őt,nem is érthette hogy mi bajom lehet.Lassan felálltam és elmentem mellette,de ő követett mellettem sétált,én Hablatyékat kerestem és meg is találtam őket.Épp egy házat építettek.

-Oh,Vadász! -Szólt oda Astrid. -Jobban érzed...magad? 

-Mondjuk...egy kicsivel jobban.-Sóhajtva közelebb léptem,és néztem hogy hogyan építik a házat.

-Vadász,tudom hogy érzed magad.De biztos vagyok benne hogy Viharfelhő él.

-Kösz,Astrid....de amióta elvesztettem a bátyám,aztán az apám,és most Viharfelhőt is...már nem vagyok semmiben sem biztos. -Mondtam neki kicsit mosolyogva,közben Fogatlan dörgölte a fejét az oldalamhoz.Majd Hablaty ugrott le a tetőről.

-Vadász,jó reggelt! -Szólt kicsit vidáman.

-Jó reggelt,hogyan haladtok? 

-Egész jól,persze ugyanúgy mint eddig.Lassan de megoldunk mindent. -Mosolygott ránk,majd Astridot ölelte meg.

Folytatjuk...